Kicsit szürkén indult a mai nap. Reggel korán kelek, öltözködés, gyors reggeli aztán irány Szeged. Papírokat leadom a suliban, kollégiumi kérvényt a gondnoknál, aztán egy gyors ebéd és irány a mozi. Egy hónap várakozás után végre eljutottam az Avatarra. Közben végig zuhogot...
A rendező-forgatókönyvíró, James Cameron olyan filmekkel lett híres, mint a Terminator 1-2, A bolygó neve: Halál vagy éppen a Titanic. Bezsebelt néhány Oscar-díjat, néhány Golden Globe-ot, szóval nem kis név a szakmában. Talán éppen ezért is vártam sokat a filmtől. Az olyan kijelentések, mint "James Cameron forradalmasítja a mozit" vagy "a kritikusok szerint mindekinek látni kell az Avatart" csak emeltek az addig sem túl alacsony elvárásokon. Maga a film 15 éve készül, ami azért ebben a formában nem teljesen igaz. Cameron még valamikor a Titanic után eltervezte, hogy megcsinálja a filmet, de az akkori technikával még nem tudta volna elkészíteni, így várt egy pár évet a megvalósítással. Aztán valahogy a Gyűrűk Ura harmadik része után elérkezettnek látta az időt, hogy újra elővegye a terveket és neki álljon a pontosabb kidolgozásnak. A film maga két év alatt készült el, ami szintén nem kevés idő, de tekintve a rengeteg animációt (egyes írások alapján másodpercenként 24) ez érthető is.
Szóval Gábor barátommal beültünk délután a moziba. Befelé kezünkbe nyomták a szemüveget, és a szokásos kis előzetesek után elindult a varázslat. Merthogy talán ez a legjobb szó arra, ami a vásznon történt. Cameron varázsolt. Egy olyan világot teremtett, amihez foghatót ember még moziban nem láthatott. Minden részlet gondosan kidolgozva: az ízeltlábúak legapróbb szelvényétől kezdve a robotok finommechanikai alkotórészéig. Az, hogy ezt egy olyan gyönyörű környezetbe helyezte amit leginkább a tündérvilághoz hasonlíthatnánk, egyszerűen zseniális. Pandora (itt játszódik a film) világa hihetetlen részletességgel kidolgozott. Az őslakosok saját nyelvet, kultúrát, vallást kaptak. Olyasmi ez, mint Tolkien Középföldéje, csak kicsit újabb köntösben. A növények, az állatok, a helyszínek lélegzetelállítóak. Mindezt 3D-ben nézni, még emel a hangulaton. Állítólag sima 2D-ben is gyönyörű a film, de szerintem aki teheti mindenféleképp 3D-ben nézze.
A gyengébb pontja a filmnek talán a történet. Nem arról van szó, hogy rossz, egyszerűen csak láttuk már. Nem is egyszer. Adott ugye a bolygó: Pandora. Ide jönnek az emberek valami energiaforrásért. Szembe találják magukat a helyi őslakosokkal, a kékekkel. A kékek pont egy érclelőhelyen laknak időtlen idők óta. Ez lenne az alapkonfliktus. Aztán jön egy lebénult ember (Jack), aki bekerül az Avatar programba. Különböző kalandok után bekeveredik a kékek közé, akik nagy nehezen befogadják. Aztán jönnek a szokásos dolgok: szerelem, harc, harag, megbocsátás, mégis csak szerelem, végső csata, a jó győz és elnyeri a hőn áhított boldogságot. Közben jó néhányan meghalnak, barátból ellenség lesz, kitaszítottból hős. Nem is lenne ezzel gond, ha nem láttuk volna már vagy milliószor ezt a forgatókönyvet, és nem tudnánk már az első fél óra után, hogy ki lesz a jó, ki a gonosz, ki fog meghalni és ki győz végül. Szóval a film tele van klisékkel és nagyon kiszámítható. De valahogy ezt is sikerül feledtetni a nézővel, mert a 162 perc alatt valahogy az ember nem veszi észre az idő múlását. Nem akar kimenni wc-re, hiába ivott meg 2 liter kólát, elfelejti, hogy a kukorica rendkívül kis adag volt, és egész nap nem evett semmit. Egyszerűen odabilincsel a székhez. Az igazat megvallva a rendező helyében hamarabb abbahagytam volna a filmet, no nem azért mert untam, hanem egyszerűen a bukott hős figura mostanság jobban bejön nekem, és talán ha a film ott ér véget, hogy az emberek elveszik amiért jöttek, sokkal reálisabb lett volna. Már ha egy ilyen történet esetén beszélhetünk realitásról. Mert az a baj a heppienddel, hogy az ember kevésbé gondolkozik el utána, mint amikor azt látja, hogy a rossz, erkölcsét és bármiféle lelkiismeretét már rég elhagyott ember győz. Egy más végkifejlettel talán sokkal reálisabb és elgondolkodtatóbb lett volna a mese.
A színészeket nem nagyon részletezném: jók voltak, játszottak, ahogy kell, de az Oscart nem ezért az alakításukért fogják kapni. De Sigourney Weavert mégis kiemelném, mert bár kiszámítható szerepe volt, és véleményem szerint sokan el tudták volna játszani nagyobb megerőltetés nélkül, ő mégis számomra valami olyan színfoltot vitt a történetbe, ami nélkül szegényebb lett volna az Avatar világa.
A zene sokszor fel sem tűnik a film során, mert a látvány annyira lebilincsel, de talán így a legjobb. Ügyesen megbúvik a színes világban, nem hivalkodó, harsány, pont akkor és úgy szól, ahogy kell. Riszpekt a zeneszerzőnek, James Hornernek. (Bár a film végére került Leona Lewis szám kissé csöpögősen hat.)
A film után kissé ellentétes érzések kavarogtak bennem. A film gyönyörű, de a történet eléggé kiszámítható. Tele a szokásos fordulatokkal, amit már rengetegszer láttunk. Aztán ahogy telt az idő, a pozitív vélemény kerekedett felül bennem. Annyira, hogy mire hazaértem, már hiányzott Pandora világa és kékek. Ilyen nem sokszor fordult még elő velem.
Hogy Cameron forradalmasította volna a mozit? Nem tudom. Ennek csak a jövő a megmondhatója, de nem vagyok benne száz százalékig biztos. Abban viszont tényleg igaza volt a kritikusoknak, hogy ezt mindenkinek látni kell, aki kicsit is fogékony a mesék iránt. Mert mesének gyönyörű lett. Az Avatar vélemény szerint egy olyan film, amilyet még évekig nem fogunk látni a moziban. Mellette az eddig csodásnak, meseszépnek nevezett filmek látványvilága elszürkül. De ezt elmondani úgysem lehet. Látni kell. Moziban.
És hogy hibái ellenére miért lett mégis olyan jó film az Avatar? Talán mert egy olyan világ tárul a szemünk elé, amilyet az emberek mindig is szerettek volna maguk körül, de úgy tűnik, épp ezt pusztítjuk el rohamléptekben.
Amikor kijöttünk a moziból, az eső már nem esett, az ég is kiderült de valahogy mégis minden szürkének tűnt. Legalábbis Pandorához képest...
